Tudomány

Vakcinát fejlesztettek Lyme-kór ellen

A kullancsok terjesztette betegség ellen eddig nem volt védelem, az új oltóanyag azonban egerekben és kutyákban a kór elleni antitestek képződését indította el.

Cseh tudósok a fejlesztés során a dél-morvaországi Bioveta gyógyszergyárral működnek együtt. Az ivanovicei székhelyű cég az állatgyógyászati piacra kívánja először bevezetni a vakcinát. Ezután tovább szeretnének lépni, hogy az emberi védőoltást is kifejlesszék – mondta a sajtótájékoztatón Milan Raska, az Olmützi Egyetem Immunológiai Intézetének kutatója. Az állati és emberi vakcina négy-hat éven belül kerülhet forgalomba – tette hozzá.

Az oltás a betegség továbbterjedését akadályozza meg, kutyákon végzett tesztekkel bizonyították, hogy hatásosan véd a fertőzéstől – közölte Libor Bittner, a Bioveta vezetője. Hozzátette: egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy minden teszt sikeres lesz. A fejlesztésben részt vettek a brnói Állatorvos-tudományi Intézet, a prágai székhelyű Szerves Kémiai és Biokémiai Intézet, illetve az Olmützi Egyetem kutatói.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik