Tudomány

Élvezik a szexet a barnamedvék

Sokáig úgy gondoltuk, hogy az eufórikus orgazmus az ember kiváltsága, de egyre több állatfajról derül ki, hogy tagjaik nem pusztán a reprodukció miatt párosodnak.

Újabb állatfaj iratkozott fel azok klubjába, melyek tagjai bizonyíthatóan nem csak utódnemzésért, és fajfenntartásért, hanem örömszerzésből is létesítenek szexuális kapcsolatokat. Két, Horvátországban élő, hím barnamedve éveken át tartó megfigyelése közben fedezték fel a kutatók, hogy az állatok olykor orálisan elégítik ki egymást – írja a Live Science.

Az egyébként semmilyen vérségi kapcsolatban nem álló állatok, 2003-ban születtek, és mindketten korán veszítették el anyjukat, ezért gondozásba vették őket Kuterevoban, Horvátországban. Agnieszka Sergiel, a Lengyel Tudományos Akadémia kutatója ez után több mint 6 éven át figyelte az állatok viselkedését, s ez idő alatt 28 szexuális aktust jegyzett fel. A kutatónő leírta, hogy mindig a nagyobb, vagyis a domináns hím vette rá a társát, hogy nemi szervét ejakulációig nyalogassa, majd a néhány perces aktus után egyszerűen elfordult társától.

Bár más kutatók már korábban is megfigyeltek medvéket, amit orálisan izgatják egy másik példány péniszét, ezt eddig szórványos rendellenességnek tekintették, amit a valószínűleg a nem természetes tartási körülményeik váltottak ki. Most azonban két olyan állatot figyeltek meg, akik bár fogságban, de természetes körülmények között élnek. Az állatvilágban egyébként egyre több fajról derül ki, hogy élvezik a szexualitást. A csimpánzok és az oroszlánok nőstényeinél gyakori, hogy a párzási rítus részeként a hímek nemi szerveit nyalogatják, ahogy a kínai gyümölcsdenevérek nőstényei is sokszor részesítik orális örömökben hímeket, a bonobó majmok, az emberekéhez hasonló szexuális szokásai pedig régóta jól ismertek.

A medvekutatók úgy vélik, hogy a két megfigyelt példány viselkedése szoros kapcsolatban állhat azzal, hogy mindketten korán elárvultak, így a szokásosnál jóval korábban le kellett mondaniuk anyjuk emlőinek szopásáról. Azt már korábban is tudták, hogy az árva medvebocsok emiatt, az embergyermekekhez hasonlóan, sokszor szopogatják a mancsaikat. Mindez azonban még nem magyarázza meg, hogy miért mindig csak az egyik medve elégítette ki szájával a másikat, és miért tartottak a szokatlanul hosszú ideig az aktusok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik