Tudomány

A Google beette magát a mindennapjainkba

Háttérbeszélgetést tartottak a Google csodálatos játszóházában a Groundban, ahol kiderült, hogy a keresőóriás összes szolgáltatást előszeretettel vesszük igénybe.

Az MTI közleménye rengeteg számot közöl, igyekszünk úgy visszaadni, hogy élvezhető is legyen. A háttérbeszélgtésen elhangzott, hogy a hazai lakosság 62 százaléka netezik naponta, ezek 63 százaléka pedig okoskütyükön keresztül érintkezik a világgal. Azt is megtudtuk, hogy minden negyedik ember kezdi netezéssel a napot, és minden harmadik úgy nyilatkozott, hogy élni sem tudna nélküle. Ez érthető, a megkérdezettek alsó korhatára 15 év volt.

A netes társadalom 98 százaléka otthonról is használja a világhálót (ez azért sántít kicsit, tekintve hogy okoseszközükkel bárhonnan netezhetünk és meg is tesszük azt) érdekes viszont, hogy valószínűleg unják a tévéműsorokat, ugyanis 32 százalékuk tévénézés közben is netezik, 14 százalékuk pedig még vásárlás közben sem tudja letenni a telefonját.

A felmérésben szereplő válaszadók kicsivel több, mint fele neten hallgat rádiót és keres recepteket, minden ötödik e-bookot is olvas, de csak harmaduk hívja netes szolgáltatással ismerőseit. Nem túl meglepő adat, hogy a Youtube-on filmelőzeteseket és oktatóvideókat néznek leginkább, és minden tizedik tölt csak fel valamilyen tartalmat. A Google Maps-t használók aránya itthon a legmagasabb, kétharmaduk az app segítségével talál magának uticélt, vagy szállást, de a Translatert is gyakran használják nyaraláskor.

A kutatást a Google megbízására az IIBR készítette 2014 márciusában online kérdőíves módszerrel. A kutatásban 5 országot vizsgáltak (Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát és Lengyelországot), minden országban 1000 fős, a 15 évnél idősebb internetezőkre nézve reprezentatív mintán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik