Tudomány

A Google új csúcskütyüje segít spórolni a rezsin

A Google ezúttal olyan technológiába fektetett be, ami megtanulja a felhasználók szokásait és ideális klímát állít be a lakás minden pontján. Spórol és kényelmes.

A Google tegnap jelentette be, hogy megveszi a Nest Labs okos termosztátjának technológiáját, átszámítva hétszázmilliárd forintért. A Nest (fészek) tulajdonképpen egy okos termosztát, aminek nagy előnye, hogy (amellett, hogy szép) 20 százalékkal képes csökkenteni a rezsiköltségeket, csupán azzal, hogy igazodik a felhasználók szokásaihoz.

A Nest kitalálója nem más, mint Tony Fadell, akit az iPod atyjaként emlegetnek. Ő egy blogbejegyzésben írt arról, hogy nem meglepő a Google felvásárlási szándéka, hiszen a keresőóriás a termékek fejlesztésében valamilyen módon mindig is részt vett. (Larry Page, a Google elnök-vezérigazgatója már 2011-ben kipróbálta a termosztát prototípusát, később pedig a cég pénzt is befektetett a Nestbe.)

A Nest azért örvend ekkora sikernek Amerikában, mert képes az egész házat vagy lakást számunkra tökéletes klímájúvá hűteni és fűteni, így elérve a fentebb említett rezsicsökkenést is. Ha például télen nem szeretünk fagyoskodni, nem kell egész éjjel fűteni ahhoz, hogy reggel könnyebben ki tudjunk bújni a takaró alól, a Nest figyelembe veszi, hogy mikor ébredünk fel, és arra az időszakra felfűti a lakást. Ha elmegyünk otthonról, automatikusan lejjebb veszi a hőmérsékletet.  Nyáron is hasonló a helyzet, ha nem vagyunk otthon, kikapcsolja a klímát. A fűtés és hűtés szabályozása természetesen okostelefonról is lehetséges.

Az amerikai boltokban már kapható a Nest termosztát 250 dolláros, vagyis nagyjából 55 ezer forintos áron.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik