Tudomány

Az amerikaiak sületlenségnek vélik az evolúciót

Tízből kilenc amerikai kételkedik az evolúció elméletében, sokan tényként kezelik, hogy Isten hat nap alatt teremtette az evolúciót.

A texasi Rice Egyetem több mint 10 ezer ember megkérdezésén alapuló kutatásában a válaszadók mindössze 9,5 százaléka vélte úgy, hogy istennek vagy bármilyen más felsőbb hatalomnak semmiféle hatása nincs az univerzum kialakulására és az emberi életre. A többi nagyjából 90 százalék – az úgynevezett evangéliumi keresztény hívők 97 százaléka – szerint teljes egészében vagy legalábbis részben isten vagy valamilyen más magasabb hatalom áll a világ teremtése mögött.

A megkérdezettek több mint fele hisz a kreacionizmusban, abban az amerikai konzervatív protestáns csoportokhoz köthető teremtéselméletben, amely vitatja Charles Darwin evolúciós tanait. A protestáns fundamentalistáktól eredő kreacionizmus hívei tagadják, hogy a földi élet több milliárd éves fejlődés eredményeként érte el mai formáját, és a bibliai teremtés története alapján azt vallják, Isten hat nap alatt hozta létre a világot. Az evangéliumi hívők több mint 40 százaléka szerint az evolúció helyett a kreacionizmus elméletét kellene oktatni az iskolákban.

A felmérés során 600 amerikai tudós véleményét is megkérdezték. Csak minden ötödik gondolja úgy, hogy istennek semmi köze a világ megteremtéséhez. Az országos szintű, reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a tudósok csak egy kicsivel kevésbé hívők mint az átlag amerikaiak. Közel 36 százalékuknak nincs kétségük isten létezése felől. Hasonló arányban járnak heti rendszerességgel istentiszteletre (a tudósok 18, az átlag amerikaiak 20 százaléka), tartják magukat nagyon vallásosnak (15 és 19 százalék), olvasnak minden héten vallásos szövegeket (14 és 17 százalék), illetve imádkoznak naponta többször (19 és 26 százalék).

A kutatás azt mutatta, hogy minden harmadik amerikai konfliktust érez a vallás és a tudomány között. “Különösen az evolúció kérdésében van igazi feszültség” – jellemezte a helyzetet Elaine Howard Ecklund szociológus, a kutatás vezetője. A felmérés egyik érdekes pontja volt, hogy az evangéliumi keresztények fele úgy látja, a vallás és a tudomány egymással nem kibékíthetetlen, sőt támogathatják egymást. Az evangéliumi hívők 60 százaléka – az összes megkérdezett 38 százaléka – úgy véli: “a tudósoknak nem szabad elzárkózniuk az elől, hogy a csodákat is tekintetbe vegyék elméleteik megalkotásakor”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik