Tudomány

Megtalálták Isten lábnyomát?

Érdekes leletet vizsgál egy indiai geológus: két lábnyomot, melléjük pedig egy repülő tárgy képét véstek valakik egy sziklába. Több ezer évvel ezelőtt.

Nitish Priyadarshi India középső részén, egy Piska Nagri nevű falu mellett vizsgálja a különleges emléket. A két lábnyomra emlékeztető forma egy keménységéről ismert gránitsziklában van, az egyik 27,9×12,7, a másik 25,4×11,5 centiméteres. Úgy tűnnek, mintha a térségben több ezer éve viselt fa szandálok lenyomatai lennének.

Fotó: Nitish Priyadarshi / Epoch Times

A helyiek hite szerint az ősi indiai istenkirályok, Rama és Laksmana több időt töltött a területen Rama feleségét keresve. A geológus úgy véli, a kemény kőzetbe a lábnyomokat a helyiek faraghatták, akik ezzel tiszteleghettek az isteni látogatók előtt.

A lábnyomok idejét még nem sikerült megállapítani, de több ezer évesek lehetnek. Önmagukban még nem is lennének feltétlenül érdekesek, hiszen több ősi kultúrából is ismerünk ilyeneket. A rómaiaknál például az utazás előtti védelmet kérő rítusok része volt, de a biztonságos visszatérés után is vésett lábnyomokkal fejezték ki hálájukat.

Ami a leletben igazán érdekes, az a lenyomatok mellé, ugyanarra sziklára vésett kép, ami egy repülő tárgyat ábrázol. Priyadarshi szerint ez azt jelentheti, hogy a két istenkirály valamilyen repülő alkalmasságon érkezett.

Tudomásul kell vennünk, hogy technikailag fejlett világunk még mindig tele van rejtélyekkel. Ősi helyszínek, titokzatos lények, elsüllyedt világok, misztikus tájak és szimbolizmussal átitatott kultúrák. Akármilyen intenzíven kutatunk is, számtalan még a kérdés múltunk kapcsán – fogalmazott Priyadarshi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik