Tudomány

A fogyás ellen küzdenek az űrben

Míg idelent az elhízás jelent súlyos problémát, addig odafent nem győzik belapátolni a kalóriákat.

Közismert, hogy az űrhajósoknak különösen oda kell figyelniük testükre, hiszen a használat és megterhelés hiánya csontritkuláshoz és izomsorvadáshoz vezet – sőt, a mikrogravitáció agy- és szemproblémákat okozhat.

Míg idelent az orvosok és egyéb hozzáértők legalább heti néhányszor harminc perc mozgást javasolnak, az ép testben ép lélek érdekében odafent kötelező minden nap 90-120 perc edzés. Mint kiderült, ettől nem lesznek izomagyak, ez csupán arra elég, hogy az űrhajósok fenntartsák egészségügyi állapotukat.

Az edzés, illetve űredzés témakörében a NASA nemrég videokonferenciát tartott Mike Hopkins és Rick Mastracchio amerikai asztronauták, az Egyesült Államok olimpiai bobcsapata és egy crossfit bajnok részvételével.

Ugyan a professzionális sportolók is megosztották saját tapasztalataikat, minket nyilván sokkal jobban érdekelt, hogy mi zajlik az űrállomáson, hiszen gravitáció híján nehéz fekve nyomni. Illetve pont, hogy könnyű.

Az űrhajósoknak több, speciális kondigép is rendelkezésükre áll: például egy olyan futópad, amelyhez oda kell kötözniük magukat és egy olyan eszköz is, amely az ellenerővel operál. Így tudnak tehát guggolni, fekve nyomni vagy épp húzódzkodni.

S bár másfél-két óra edzés pont olyan fárasztó, mint a Földön, a helyzetet nehezíti, hogy az izzadság nem folyik le a testükön. Mint azt már korábban megnézhettük, a folyadék tócsákban gyűlik, amíg csak tud – aztán viszont, minden irányba szökik.

Az űrhajósok mégis arra panaszkodnak, hogy a napi háromezer kalória és folyamatos edzés ellenére is fogynak. Mike Hopkins elmondása szerint szeptember óta 5 kilót fogyott, pedig mindent megtesz azért, hogy a minél egyszerűbb földi visszatérés érdekében fenntartsa a súlyát.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.