Élet-Stílus

Reszkessen, ha fogyni szeretne!

Torna helyett jó a vacogás is? Az új kutatások szerint a hideg zsírt éget.

Egy, a Cell Metabolism folyóiratban megjelent friss kutatás szerint a reszketés hasonló izomreakciókat vált ki, mint egy kemény edzés. A tanulmány szerint a reszketés során a testünk egy olyan hormont, irizint állít elő, amely a „barna zsír” termeléséért felelős – ennek pedig fő funkciója, hogy a zsírt hővé alakítsa át – írja a Yahoo News.

Több tanulmány is bizonyítja, hogy hideg hatására több energiát használ fel az ember – mondja dr. Francesco Celi, a tanulmány egyik szerzője. Az is világos volt, hogy az irizin hormon kulcsfontosságú ebben az esetben, de a pontos szerepére ezidáig nem találtak magyarázatot. Ezért a következő kísérletet végezték: hét önként jelentkezőt ültettek a szobabiciklire, és megkérték őket, hogy olyan keményen tekerjenek, ahogy tudnak, majd megmérték, hogy mennyi a szervezetük maximum oxigén-felvétele, így kiszámolhatták a maximum energia-leadásukat is. Ezek után az alanyok egy órát töltöttek edzéssel, a maximum kapacitásuk 40%-án, miközben vérmintát vettek tőlük, és megnézték különböző kémiai anyagok, köztük az irizin szintjét a szervezetükben. Kiderült, hogy az izomösszehúzódások serkentik a hormon kibocsátását. Ezután jött a kísérlet kellemetlen része: a tesztalanyok egy órát töltöttek fekve, egy jeges vízzel töltött takaró alatt. Legtöbbjük nyilvánvalóan remegni kezdett, és az óra leteltével újra megmérték a hormonok szintjét a vérükben. Az eredmény megdöbbentő volt: a remegés ugyanis hasonló irizin-kibocsátást eredményezett, mint a maximum erőfeszítéssel végzett edzés.

Az irizin pedig, ahogy néhány éve kiderült, a barna zsír előállításában segít: ez az, amit „jó zsírként” ismerünk, ugyanis elősegíti a zsírégetést, így állítva elő a hőt. A kutatók már arról álmodoznak, hogy egy szép napon gyógyszer formájában tudják majd forgalmazni a hormont, ami így anélkül serkenti majd az energialeadást, hogy az embereknek tornázniuk – vagy éppen vacogniuk – kellene.

Korai volna azonban a konditermet fagyasztószekrényre cserélni, hiszen egyelőre semmi nem bizonyítja, hogy a vacogás tényleg zsírt égetne. Mindenesetre nyugodtan mondhatjuk, hogy a télen felszedett „fókaháj” kizárólag „barna zsírból” áll, ha mást nem is, legalább a karácsonyi túletetés miatt háborgó lelkünket biztosan megnyugtatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik