Tudomány

Téved a Biblia

A Biblia pátriarkák korában játszódó történeteibe utólag kerülhettek a tevék, ezek az állatok ugyanis abban az időben még nem éltek Izraelben.

A tevék Kr.e. IX. században jelentek meg Izrael földjén – derült ki a legkorábbi háziasított tevék csontjainak karbon-datálásából. A tel-avivi egyetem régészei szerint ez az eltérés is azt bizonyítja, hogy a Biblia szövege jóval az abban szereplő történetek kora után alakult ki.

Az izraeli kutatók az ország déli részén talált rézolvasztó helyeket vizsgálva figyeltek föl rá, hogy a tevék csontjai csakis a Kr.e. 10. század utáni lelőhelyeken kerültek elő, és sohasem korábban. A teherhordó háziasított tevék megjelenése fontos gazdasági és társadalmi változásokat hozott a térségbe, és ez az időszak a feltárt csontok alapján évtizedes pontossággal meghatározható: évszázadokkal követte a pátriarkák korát, és évtizedekkel Dávid királyságát.

Noha a tevéket az Arab-félszigeten már Kr.e. 2000 körül elkezdték teherhordásra használni, Izrael vidékére csak jóval később, valószínűleg egyiptomi közvetítéssel jutottak el. Erre utal az is, hogy az egyiptomaiak éppen abban az időben foglalták el ezt a területet, amikor a tevék a régészek szerint megjelentek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.