Tudomány

Rejtély a Marson

Opportunity marsjáró (opportunity, marsjáró, )
Opportunity marsjáró (opportunity, marsjáró, )

A NASA tudósai meghökkentek, értetlenül állnak az eset előtt.


(Forrás: NASA/JPL-CALTECH)

Baloldalon egy az Opportunity marsjáró által készített kép, működésének 3528. marsi napján; jobboldalon a helyszín ugyanaz, a felvétel időpontja azonban 12 marsi nappal későbbi. Az egyetlen, viszonylag feltűnő különbség láttán a NASA tudósai teljesen elképedtek.

Az ismeretlen eredetű tárgy – a kutatók szavaival élve – akkora, mint egy lekváros fánk. A tudósok sűrű köldöknézés és fejvakarás után sem tudják pontosan, hogy az öklömnyi kőzet hogy került oda, úgyhogy előálltak két reálisnak tűnő elmélettel.

Az egyik szerint a kő egy közeli meteorit-becsapódás következményeként landolt a marsjáró közelében, míg a másik szerint az Opportunity manőverezés közben felverte. Ez utóbbit támasztja alá, hogy a 2004 óta szolgálatot teljesítő eszköz jobb első kereke már nem működik rendesen, ráadásul a semmiből megjelent kőnek az alja van felül, vagyis az a fele, amely akár egymilliárd éve se látta a bolygó atmoszféráját.

Halkan jegyezzük meg, hogy van egy harmadik lehetőség is… az ufók szórakoznak velünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik