Tudomány

Maradtak télre a gólyák Ászáron

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2014. 01. 16. 14:48

Az egyik madár az iskola kéményén vackolta be magát.

Korábban a témában:

Nem költöztek délre idén télen az ászári gólyák, az iskola előtti nedves réten négy madár is áttelel – mondta el az MTI-nek a Komárom-Esztergom megyei település iskolájának igazgatója.

Az egyik gólya már korábban fészket rakott az iskola kéményén és minden éjjel ott alszik – tette hozzá Lunkné Nyuli Márta. A madarak táplálásához a Vértesi Erdő Zrt. munkatársai nyújtottak segítséget.

A gólyákat mindig az iskola volt takarítónője eteti, az állatok az eltelt időben hozzászoktak az asszonyhoz és várják érkezését. Mostanra a falubeliek is hozzájárulnak az állatok táplálásához, az egyik horgász például apróra vágott nyers halat visz nekik.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park madártani szakértője tanácsaival szintén támogatta a gólyák táplálását és elmondta: hasonló esettel még nem találkozott.

Nem példa nélküli

2004 óta több gólya is döntött a Magyarországon telelés mellett, például a 2006-banSpanyolországban kikelt Fülöp, aki 2009-ben “költözött” Magyarországra. Azóta itt él és rendre itthon tölti a teleket is. Általában decemberben szoktak útra kelni a “késlekedők”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.