Tudomány

Rejtélyes betegség: írni tud, olvasni nem

Igaz, egyes internetezők is produkálják ezeket a tüneteket.

Az anonimitása megőrzése érdekében csak M.P.-ként hivatkozott hölgyről annyit lehet tudni, hogy óvónő és az olvasás szakértője – ennek ismeretében talán érthető az a páni félelem, amely azon a csütörtök reggelen fogta el, mikor nemcsak kis nebulói firkáit nem tudta értelmezni, hanem a felnőttek által írt könyveket sem. A betűk egyik pillanatról a másikra felfoghatatlan hieroglifákká alakultak.

Tünetei azonban itt nem fejeződtek be, a következő napokban egyre lassabbnak érezte gondolkodását és szókincsét is egyre nehezebben tudta használni. Ezen a ponton már inkább a sürgősségi osztály felé vette az irányt, a diagnózis pedig roppant különösnek bizonyult: agráfia nélküli alexia – vagyis írni tud, olvasni viszont nem.

Mint az később kiderült, azon a bizonyos csütörtökön – anélkül, hogy észrevette volna – elszenvedett egy stroke-ot, amely megszakította a kapcsolatot agya nyelvi- és vizuális központjai között.

Bár szinte lehetetlen elképzelni a helyzetét – mégis hogy tud valaki írni, ha képtelen olvasni? -, jól példázza a fejében uralkodó állapotokat az, ahogy M.P. ismét “megtanult” olvasni: amikor orra elé kerül egy szó, először az első betűre koncentrál és ujját végighúzza annak alakján. Mindeközben fejben az abc-t sorolja, méghozzá mindaddig, amíg a mutogatott és a fejben kimondott betű nem egyezik. Ekkor valami kattan és felismeri, hogy a mutogatott betű M – bár elolvasni továbbra sem tudja. Éppen ezért így halad betűről betűre.

A tragikus betegség azonban nem törte meg: a hölgy jelenleg stroke-pácienseknek gyűjt adományokat és önéletrajzi kötetét írja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik