Az első világháborúban a kiegyenlített erőviszonyok már 1914 végére több frontszakasz megmerevedéséhez vezettek, a katonák a lövészárkokból néztek egymással farkasszemet. A harctereken addig soha nem látott pusztítást hozott a géppuska megjelenése, az aknavetők és a harci gáz bevetése. Ennek ellenére a katonákban élt még az emberség, a lovagiasság, ami karácsonykor még inkább felszínre került.
Először lőttek, aztán ünnepeltek
Az Osztrák-Magyar Monarchia magyar területeire német hatásként terjedt el a karácsonyfa-állítás szokása: a férfiak a laktanyákban ismerték meg, míg az asszonyok például cselédként találkoztak vele nagypolgári, nemesi házaknál. A nagy háború alatt visz magyarok egy része még nem ismerte a karácsonyfát, voltak akik a lövészárkokban találkoztak vele először.
A honvédek sokszor hólepte, élő fenyőkre helyeztek gyertyát – a legtöbbször rézhüvelybe olajat töltöttek, ebbe állítottak kanócot -, és azt körülállva karácsonyi dalokat énekelve ünnepeltek. Így volt ez a Gyimesi-szorosban is, ahol a meglepett oroszok először rálőttek a front közelében ünneplő magyarokra, akik viszonozták a tüzet, de nem hagyták el a fát. Az oroszok erre egyre közelebb jöttek, míg végül félretették a fegyvert, együtt ettek, cigarettával, dohánnyal kínálta egymást a két „ellenség”.
Elvarázsolta az oroszokat
Hasonló esetet jegyeztek fel Galíciában és számos helyszínen az olasz fronton is: a fa mellett ünneplő magyarokhoz oroszok, olaszok csatlakoztak az ünnep perceire. Ugyancsak Galíciából származik a történet, miszerint karácsony napján eltévedt egy magyar felderítőcsapat. Parancsnokuk, egy fiatal zászlós elővett a zsebéből egy gyertyát, kettétörte, majd felerősítette egy fenyőfára. Körbeállva a fát két gyertya fényénél karácsonyi dalokat kezdtek énekelni.
Felfedezte őket egy orosz osztag, de az emelkedett helyzet őket is magával ragadta. Nem támadtak, hanem csatlakoztak a magyarokhoz. Egy bunyevác származású honvéd segítségével beszélgettek, megajándékozták egymást dohánnyal, némi élelemmel, majd az oroszok útba igazították a magyarokat, és visszatértek ők is az állásaikba.
Az orosz katonák hozzáállását azért is érdemes kiemelni, mert a keleti és nyugati keresztény naptár közti eltérés miatt ők jóval később ünnepelték a karácsonyt, és akkoriban a faállítás is igencsak idegen volt számukra. Az ünnepi légkör azonban rájuk is komoly hatással volt: egy szál gyertya, a sapkájukat a kezükben fogva éneklő katonák látványa, a karácsonyi dalok hangulata őket is mélyen megérintette.
Piknikhangulat a harctéren
Az egyik legnagyobb „spontán barátkozás” a nyugati hadszíntéren történt 1914-ben, ahol több százezer brit, belga, francia és német katona nézett egymással farkasszemet a lövészárkokból. Karácsony és újév között fegyvernyugvás volt, ami azt jelenti, hogy bár hivatalos fegyverszünetet nem kötöttek, de egyik fél sem folytatott harci cselekményt. Szenteste a németek feldíszítették a lövészárkokat, karácsonyfát állítottak és énekeltek.
A néhány tíz vagy száz méterre lapuló „ellenséget” annyira megigézte az este hangulata, hogy másnap reggel fegyvertelen, érdeklődő angolok jelentek meg a német állások előtt. Lassan-lassan a németek is elhagyták a lövészárkaikat, csatlakoztak a franciák és a belgák is. A vezérkar egyik oldalon sem tett semmit. A katonák harmonikával múlatták az időt, vendégül látták egymást ételre, italra, dohányra, sőt még egy focilabda is előkerült és a háború kellős közepén a szambenálló felek barátságos futball mérkőzéseket játszottak.
Végül a német hadvezetés elégelte meg az „összeurópai pikniket”, és a katonákat visszaparancsolta a lövészárkokban: Berlinben attól féltek, ha tovább engedik a barátkozást, a katonák később nem lesznek hajlandók egymásra lőni.
