Nagyban zajlik a hidegháború, mikor John F. Kennedy 1962-ben úgy dönt, hogy saját nemzete és az egész világ biztonsága érdekében a nukleáris kulcsokat nukleáris kódokra cseréli. Az elhatározás alapjául az az egyszerű tény szolgált, hogy az atomrakétákat túlságosan egyszerű volt beindítani: a külföldön állomásoztatott fegyverek esetében félő volt, hogy egy instabil ország instabil vezetője magához ragadja az irányítást; míg belföldön elegendő lett volna egyetlen eszét vesztő tábornok, hogy kirobbanjon a harmadik világháború.
A nyolc számjegyű kód bevezetése elméletileg jó ötletnek tűnt. A rendszer kitalálói olyan biztonságosra akarták tervezni, hogy kijátszása – saját megfogalmazásukban – “olyan komplikált legyen, mint egy mandulaműtét, ha a pácienst rossz végéről nyitják fel“.
Azonban a gyakorlatban 15 évig csak rontott a helyzeten. Míg az USA-n kívüli rakétáknál másfél évtizedig be se vezették a rendszert, addig az országhatárokon belüli fegyvereknél a parancsnokság nyolc darab nullát adott meg jelszóként. Sőt, “a biztonság kedvéért” ez a katonáknak kiosztott leírásban is szerepelt.
A döntéshozókat nem az ostobaság vezérelte. Bár értették az elnök aggodalmait, a hidegháború hevében sokkal fontosabbnak tartották, hogy egy atomtámadásra minél gyorsabban tudjanak válaszolni. Ez olyan jól sikerült, hogy minden eddiginél könnyebbé vált egy atomcsapás beindítása.
A biztonság (szinte) teljes hiányára végül Bruce G. Blair hívta fel a figyelmet. Dr. Blair 1972-ben, tíz évvel Kennedy utasítása után felelt a montanai Malmstrom Légierő bázison egy Minuteman-rakétáért, vagyis saját bőrén tapasztalta meg a problémát. S bár először a kongresszusi képviselőket próbálta meggyőzni, 1977-ben publikált cikkével ért el valódi eredményeket. Az általa demonstrált biztonsági rések akkora közfelháborodást keltettek, hogy még abban az évben lecserélték a nyolc nullából álló kódokat.
