Tudomány

Megszállták Tatát a vadludak

Kevesebb mint 3 hét múlva kerül sor a XIII. Tatai Vadlúd Sokadalomra. Az enyhe idő ellenére a kontinens északi régióiból folyamatosan érkeznek a tucatnyi fajhoz tartozó libák és récék. Többségük nagy lilik, de már két, világviszonylatban is veszélyeztetett és ritka lúd több egyede is a tatai Öreg-tóra érkezett.

Korábban a témában:

A libák mellett itt vendégeskedik négyezernél több sirály és több mint ötezer réce is. Az északi vendégek számára a tó nélkülözhetetlen éjszakázó-, fürdő- és ivóhelyet jelent, ahonnan a libák minden reggel csapatosan húznak ki a környező gyepekre és szántókra legelészni, majd este vissza a vízre éjszakázni. A szintén itt megpihenő récék fordított viselkedést folytatnak, ők elsősorban éjszaka látogatják a szárazföldi táplálkozóterületeket.

A vörösnyakú lúd nem csak a világ egyik legveszélyeztetettebb, de egyben legkisebb és legszebb libája is, melyből 12-14 példány tartózkodik a tavon. A Sokadalom leggyakoribb fajához, a nagy lilikhez nagyon hasonló kis lilik állománya sajnos folyamatosan csökken, ezért a Sokadalom egyik legnagyobb látványosságát ezek a madarak jelentik, melyekből már kettőt is láttak a területen. ATatai Vadlúd Sokadalmat azért szervezik idén már XIII. alkalommal az Öreg-tó partjára, hogy az érdeklődő 12-15.000 látogató számára bemutassák a világ egyik legkülönlegesebb madárgyülekező-helyét és a madarak napi kétszeri “húzását”.

A 220 hektáros tatai Öreg- tavat Magyarország legrégebbi – csaknem 700 esztendős – mesterséges halastavaként tartják számon. Különlegessége abból adódik, hogy a tó egy része a város központi részén, a számos kultúrtörténeti emléket felvonultató belvárosban helyezkedik el. Az eurázsiai tundrák vidékéről érkező vadludak évszázadokkal ezelőtt itt, a tatai Öreg-tónál találtak éjszakázó- és pihenőhelyet maguknak hosszú vonulásuk során. Minden év novemberében visszatérnek, hogy a telet nálunk töltsék, és február végén, március elején visszainduljanak északi költőhelyeik felé. Tízezres tömegeik lenyűgöző látványosságot jelentenek valamennyi természetbarát számára.

A vadludak tiszteletére minden év novemberében fesztivált szerveznek a megyei természetvédők, ami gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket a tatai Öreg-tó partján. Az országos természetvédelmi fesztiválon minden érdeklődő számára lehetőség nyílik teleszkópos madármegfigyelésre, mellyel szinte testközelből láthatók ezek az egyébként félénk madarak. A madárgyűrűzési bemutató mindig különleges élmény, de a legkülönbözőbb természettudományos előadások, kiadványok, élő állatos bemutatók, csillagászati programok, játszóházak is mind-mind a természet sokszínűségét mutatják be.

A számtalan színes program mellett a helyi termelők finomságait kóstolgatva a vásározók színes adventi forgatagában is elmerülhetünk. Lenyűgöző látvány, remek hangulat, melyhez minden évben Tata, ez a hangulatos, barokk kisváros nyújt pazar hátteret. Látogasson el Tatára, a vadludak városába, és legyen részese Ön is ennek az egyedülálló fesztiválnak! További információ, valamint a részletes program megtalálható a rendezvény honlapján: www.vadludsokadalom.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.