Tudomány

Az embernél jobban vezet a Google

Biztonságosabb a robotpilóta.

A technológiai óriás önműködő személygépjárműi már évek óta róják az utakat. Egyelőre ugyan csak tesztjelleggel, és természetesen mindig van egy emberi sofőr is, aki bármikor átveheti az irányítást. Azonban többszázezer megtett kilométer után úgy tűnik, hogy jobb, ha az ember inkább nem szól bele a gép dolgába.

A statisztika ugyanis azt mutatja, hogy a robotpilóta sokkal finomabban gyorsít és lassít, ráadásul a sebességnek megfelelő távolságot is pontosabban tartja az embernél. Magyarul jobban vezet a Google.

A begyűjtött adatok egyébként nemcsak a gépek fölényét igazolják, de azt is rögzítik, ha baj történik – kétséget kizáróan tudják bizonyítani, hogy egy balesetben melyik fél volt a hibás. Ezek után talán nem lep meg senkit, hogy az ember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik