Tech

Maguktól járják az utakat a Google autói

Sajnos nem itthon, hanem Nevada államban – és ott is csak akkor, ha ketten ülnek bennük.

A nagyrészt sivatagos, leginkább Las Vegasról ismert állam még februárban engedett a technológiai fejlődés nyomásának (és valószínűleg a Google roppant meggyőző érvelésének), létrehozta az önműködő járművek forgalomba engedéséhez szükséges jogi környezetet – talán nem meglepő, hogy az első három forgalmi engedélyt a Google kapta.

A járművek feltűnő megkülönböztető jelzéseket kaptak: piros rendszám, melyen a végtelen jele látható – arról nem is beszélve, hogy rájuk van írva: önműködő autó.

Mivel mégiscsak tesztelésről van szó, biztonsági okokból a mesterséges intelligenciát két élő személynek kell felügyelnie – az egyik a volán mögött ül, hogy átvehesse az irányítást, a másik az anyósülésből felügyeli a számítógépes rendszereket -, ráadásul a kocsik csak az előre meghatározott területeken próbálhatják ki magukat.

A magunk részéről a korlátozások ellenére abban reménykedünk, hogy legrosszabb esetben is csak évtizedek kellenek ahhoz, hogy a világ minden pontján használhatóvá váljanak. Ez egyébként nem tűnik egy túlzottan optimista becslésnek annak fényében, hogy az első tesztjárműtől a mostani forgalmi engedélyekig csupán néhány évnek kellett eltelnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik