Tudomány

Emberként vigasztalják egymást a majmok

bonobók (bonobo, majom, )
bonobók (bonobo, majom, )

A bonobókat nem véletlenül tartják számon empatikus emberszabású majmokként.

A “szociálisan érzékenyebb” fiatal bonobók (emberszabású majomfaj – Pan paniscus) hajlamosabbak arra, hogy átöleljék és megnyugtassák a felzaklatott állapotban lévő kortársaikat – derült ki egy új tanulmányból, amely az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) látott napvilágot.

A Kongói Demokratikus Köztársaság egyik természetvédelmi területén vizsgálódó kutatók szerint azok a bonobók is hajlamosabbak voltak társaik vigasztalására, amelyek gyorsan talpra álltak egy-egy kellemetlen incidenst, például harcot követően. Mindez a gyerekek bevonásával készített hasonló tanulmányok eredményeit tükrözi és azt sugallja, hogy a bonobók hozzájuk hasonló módon kezelik az érzelmeiket.

A kutatók által készített felvételeken látszik, ahogy az “érzelmileg kifinomult” fiatal majmok kortársaik vigasztalására – átölelésére – sietnek, ha azok visítanak, miután támadás érte őket. A bonobókat jó ideje “empatikus emberszabású majmokként” tartják számon. Korábbi tanulmányok már dokumentálták az állatok egymás érzelmi megnyilvánulásaira adott reakcióit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik