Tudomány

Lázadó, csaló kamaszokból lesznek vállalkozók?

Hol-rontjak-el-a-kenyszervallalkozok-(960x640).jpg (vállalkozó, kkv, kkv-szektor,)
Hol-rontjak-el-a-kenyszervallalkozok-(960x640).jpg (vállalkozó, kkv, kkv-szektor,)

Német és svéd kutatók vizsgálták, milyenek fiataloknak lesz saját cégük.

Kortársaiknál gyakrabban tanúsítanak aszociális viselkedést fiatalkorukban azok, akik felnőttként már vállalkozóként érvényesülnek. Ezt állapították meg jénai és stockholmi kutatók Örebro svéd város ezer lakójának csaknem negyven évi vizsgálata alapján.

Martin Obschonka jénai pszichológus elmondta, hogy a vizsgálattal arra keresték a választ, hogy a tanulmány résztvevői közül kik azok, akik később vállalkozó szellemmel rendelkeznek és saját vállalkozást alapítanak, és hogy milyen a szociális viselkedésük ezeknek az embereknek.

A tanulmány szerint a vállalkozók fiatalkorukban hajlamosak az iskolában a csalásra, puskázásra, a lógásra, illetve elkövethetnek kisebb lopásokat.

Az engedetlenség és akaratosság, illetve a határok megkérdőjelezése a tudósok szerint a produktív és a társadalmilag elfogadott vállalkozó szellem alapjául szolgálhat. Hiszen végeredményben a sikeres vállalkozónak az újításhoz bátorságra van szüksége. Ezeknek a jellemzőknek lehet előhírnöke a fiatalok lázadó viselkedése – véli a kutató.

Obschonka eredményeit a Journal of Vocational Behaviour című szaklapban mutatta be. Véleménye szerint az adatok más országokra, így Németországra is vonatkoztathatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik