Tudomány

Üstökös teheti lakhatóvá a Marsot

mars(960x640)(1).jpg (mars)
mars(960x640)(1).jpg (mars)

Megvan az esélye, hogy jövő ősszel egy méretesebb meteor csapódik a Marsba. Ha megtörténik, olyan láncreakció indulhat be, amely melegebb, nedvesebb légkört hozna létre.

A Mars légköre százszor ritkább, mint a Földé, ennek is 95 százaléka szén-dioxid. A hőmérséklet az évszaktól és a földrajzi szélességtől függ: a marsi egyenlítő környékén eléri a +27, míg a téli félév során a sarkok vidékén a –138 Celsius-fokot. Az egész bolygó átlaghőmérséklete -40 fok. Nagy a napi hőingás is a ritka légkör miatt, akár 60 fokkal is változhat a hőmérséklet egyetlen napon belül.

A felszínen óriási viharok dúlnak, a szélsebesség a 300 km/órát is eléri. A Mars tehát a földi élet számára igencsak kellemetlen hely, az embernek pedig lakhatatlan. Még akkor is, ha az általunk ismert élet egyik alaptényezőjeként ismert víz fagyott állapotban megtalálható a felszín alatt és a sarkokon.

Forrás: NASA

Egy meteornak köszönhetően viszont mindez megváltozhat. Csillagászati léptékkel ugyanis nem elhanyagolható, 1:2000-hez az esélye annak, hogy jövő októberben a Marsba csapódik a 2013 A1 jelű üstökös. Az objektum magjának átmérője 1-3 kilométer lehet, sebessége pedig 56 kilométer másodpercenként – írja a National Geographic.

A becsapódással egy hatalmas éghajlati kísérlet veheti kezdetét, aminek során rengeteg por, homok, víz és egyéb anyagok jutnának a Mars felső légkörébe. Ennek eredményeként a mostaninál melegebb és nedvesebb levegőjű bolygó jöhetne létre.

Az ütközés ugyanis egyfajta „terraformálási” lavinát idézhetne elő. A légkörbe kerülő por üvegházhatást váltana ki, ami miatt felmelegedne a bolygó légköre. Ez újabb, szintén üvegházhatású anyagok felszabadulását idézné elő, megolvadnának a felszín alatti vízkészletek, és a folyamat önmagát erősítené tovább. Különösen szerencsés, hogy a tervek szerint az idén novemberben elindítandó legújabb Mars-szonda éppen néhány héttel az üstökös előtt áll a bolygó körüli pályára. Így ha nem is magát az ütközést, illetve a közeli elhaladást, de az azt követő eseményeket már biztosan vizsgálni tudja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik