A formája miatt a köznyelv Csatahajó-szigetnek nevezi a Nagasaki partjaitól 15 kilométerre található Hashima szigetet. A közelben lakók évszázadok óta használták már a felszínén hozzáférhető szenet, aminek ipari méretű kitermelése a 19. század közepén, Japán iparosodásával kezdődött.
A század végén a szénkészleteket követve már elérték a tenger fenekét, miközben a sziget partvonalát hullámtörő betonnal erősítették meg, a rendszeresen lecsapó tornádókról és földrengésektől védve a felszíni raktárakat. A kitermelt földdel folyamatosan növelték a sziget területét, a tárnák pedig már a tengerfenék alatt kígyóztak.
Így nyerte el Hashima szigete mai formáját, ami két füstölgő gyárkéményével kiegészítve a japán császári haditengerészet 1920-ban épült Tosa-osztályú hadihajójára emlékeztette az embereket. Innen kapta közismert nevét: Gunkanjima, azaz Csatahajó-sziget.
A mindössze 480×160 méteres földdarab a második világháborúban már évi 410 ezer tonna szénnel segítette a birodalom harcát. Mivel a japánok a fronton voltak, kínai és koreai hadifoglyok dolgoztak itt pokoli körülmények között. Lakossága az 1950-es évek végére elérte az 5300 főt, ami négyzetkilométerenként 139 100 lelket jelent. Ez volt a világ legsűrűbben lakott pontja. Míg a tenger alatt a bányászat virágzott, a felszínen egy egész kis város épült iskolával, kórházzal, üzletekkel és templommal, sőt még bordélyház is működött a szigeten.
A szénbányákat 1974-ben bezárták, a sziget néhány hónap alatt elnéptelenedett, az épületek lassan tönkrementek. A helyzet annyira veszélyessé vált, hogy 2009-ig senki nem tehette be a lábát a szellemvárosba. Jelenleg egy része szigorú felügyelettel látogatható.
