A középkorral ellentétben az ókorban egyáltalán nem számított tabunak a szex. Az élet ugyanolyan részének tekintették, mint az evést vagy az ivást, nem szemérmeskedtek. Természetesen azért megmaradt az intimitás részének
A legkedveltebb póz
Az ókori Pompei tragédiájának köszönhetően széles ablak nyílik az ókori Róma szerelmi szokásaira: a Vezúvból kiömlő láva, a szétáramló gázok, por és hamu nemcsak elpusztította a várost, hanem jótékonyan betakarta, s az utókor számára konzerválta is. Az erotikus emlékek legjelentősebb és legérdekesebb csoportját azok a falfestmények alkotják, amelyek a coitus különféle figuráit tárják elénk – olvasható a Rubicon.hu-n.
Ezek egy részét ma múzeumban őrzik, másik részük azonban ma is eredeti helyén látható. Bordélyházak celláiban, illetve a magánházak hálófülkéiben, ritkábban lakomatermeiben – elhelyezésük tehát stílszerű és korántsem közszeméremsértő.
Fotók: AFP
Az ábrázolások alapján úgy tűnik, a legkedveltebb szerelmi póz az volt, amikor a nő szemből a hanyatt fekvő vagy vánkosára hanyatt dőlő férfi fölé ereszkedik. Apuleius ekképp írja le Fotis és Lucius szerelmi együttlétét: “…ülve szépecskén fölém ereszkedett, ugra-bugrált, ringó csípőjét kígyózó mozdulatokkal riszálta, míg csak jól nem lakatott e himbálódzó szerelem gyümölcsével, míg végre tüzünk lohad, tagjaink ernyednek, bágyadtan egymás mellé hanyatlunk és ziháló mellel ölelésbe fonódunk.”
Amíg a férj dolgozik…
Szintén kedvelt figura az, amikor a férfi hátulról közelít partneréhez. Apuleius egy igensajátos szituációt ír le: “A szerető … a munkás feleségét a hordón hasradöntötte, ráfeküdt és megfurdalta nyugodtan. Közben az asszony bedugta fejét a hordóba és feslett furfanggal űzött csúfot férjéből: egyre mutogatta az ujjával, hogy még ezt, még azt, meg amazt is kaparja le, mindaddig míg végre mind a két férfi készen lett a dolgával.”
Előfordul, hogy a nő van fekvő vagy vánkosra dűlő helyzetben. Ez esetben a férfi térdelve, combjánál fogva húzza magához partnerét. Máskor a férfi álló helyzetben van, és így vonja magához partnerét, aki lábait akár a férfi vállaira is ráhelyezheti. Egy másik jellegzetes helyzetben a vánkosára támaszkodó férfi ölébe partnere nem szemből, hanem háttal ül be, így ezt akár az első és második figura kombinációjának is tekinthetjük. Ez lehetővé tette, hogy a nő nemcsak aktív, de egyenesen irányító szerepet játsszon a szeretkezésben. Gyakran látható ez a forma mécsesek díszítéseként is.
Ismeretlen a “misszionárius”
Sem itt, sem más antik ábrázolásokon nem találkozunk azzal a testhelyzettel, melyet manapság alaphelyzetnek tekinthetünk, azaz, hogy a férfi ráfekszik partnerére, és ezzel a nő passzív, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ez valójában a kereszténység elterjedése után alakult ki, a legszemérmesebb formának tekinthető. A természeti népek – melyek számára ugyancsak ismeretlen volt ez a forma –, minthogy a misszionáriusoktól ismerték meg, misszionárius figurának nevezték.
A pompeji szerelmi jelenetek elhelyezése eleve biztosította, hogy csak azok láthassák, akik már arra érettek. A nemi élettel ismerkedő ifjúság ezekről a képekről, illetve a szerelmi költészetből szerezhette meg első elméleti ismereteit. Az ábrázolások didaktikus funkciója mellett szól az is, hogy a pozíció és különösen a nemi érintkezés részleteit igyekeztek minél láthatóbban a néző szeme elé tárni.
Emögött persze nyilván erotikus szándék is húzódott, ezt sejtetik az erőteljes fenékábrázolások. Az adott helyen azonban ez sem volt öncélú, hanem mintegy előkészítő, vágyfokozó szerepet töltött be.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja a Rubicon.hu-n.
