Tudomány

Agyat szimulálnak az EU-ban

agy-computer (agy, számítógép, )
agy-computer (agy, számítógép, )

Az Európai Bizottság a következő tíz évben 1,19 milliárd euróval támogatja az emberi gondolatok szimulálására alkalmas szuperszámítógépet.

A Human Brain Project a megvalósításának szükségességét azzal indokolja, hogy szinte semmit nem tudunk arról, szürkeállományunk miként hozza létre az értelmünket, ahogy azon ismereteink is viszonylag elhanyagolhatóak, miként keletkeznek az emlékek.

A projekt azonban nemcsak egy szuperszámítógép kiépítését célozza meg, hanem alapvető kutatást is igényel, mivel jelenlegi technológiánkkal több százmilliárd gigabájtnyi memóriára és megfizethetetlenül sok energiára lenne szükség.

A tudósok éppen ezért egy olyan gépet hoznának létre, amely (legalábbis egyelőre) az agy működését nem egészében szimulálná, hanem csak egyes folyamatait. A szürkeállománnyal kapcsolatos ismereteink és a technikai lehetőségek bővülésével párhuzamosan a tudósok egyre részletesebb modelleket dolgoznának ki, mégsem lépnék át a jelen műszaki korlátozásait.

A kutatók reményei szerint az agy működésének jobb megértése mellett, a projekt végeredményeként egy, az eddigieknél nagyságrendileg jobb számítógépet hoznak létre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik