Tudomány

Életszerűt teremtettek

mikroszkóp (mikroszkóp, )
mikroszkóp (mikroszkóp, )

A New York-i Egyetem tudósai által létrehozott kristályok már majdnem élőnek számítanak.

Igaz, nem épp egy holdfény szülte Frankenstein szörnye, de a mikroszkopikus vörösvasérc kristályok „gombnyomásra” úgy tudnak viselkedni, mint a mikroszkopikus élőlények. Az apró kockák hidrogén-peroxidban és meghatározott hullámhosszú kék fény alatt nemcsak vezetik az elektromosságot, hanem mocorognak, nagyobb kristályokká olvadnak össze, és szétválnak.

A Science magazinban publikált tanulmány egyik szerzője, Paul Chaikin elmondása szerint az apróságok az életjelek közül a mozgékonyságot és az anyagcserét mutatják fel, igaz, szaporodni egyelőre nem tudnak. A felállított rendszer tehát nem számít élőnek, a tudósok azonban arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az élő és élettelen közötti határvonal könnyen elmosódhat.

S míg semmi sem utal arra, hogy a kis kristályok egyszer csak elkezdenek szaporodni, megfigyelésükkel jobban megérthetjük, hogy a bolygónkon milyen folyamatok zajlottak, milyen körülmények kellettek ahhoz, hogy az élettelen anyagokból megjelenjen az élet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik