Az ősrobbanás gondolata ugyanis – így a tudósok – a táguló univerzum kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásának leírására használt modell hiányosságából ered, mivel a jelenleg elfogadott elmélet nem tud mit kezdeni az extrém kvantummechanikai helyzetekkel.
Magyarul ez annyit tesz, hogy bár a jelenleg létező, nagyjából 14 milliárd éves, egyre gyorsabban táguló univerzum működését (legjobb tudomásunk szerint) jól írja le, addig a nagyon fiatal univerzum működését képtelen értelmezni.
Köszönhető ez például annak, hogy míg manapság az atommagok sűrűsége köbcentiméterenként 1014 gramm, addig a világ hajnalán 1094 gramm/cm3 volt – vagyis 80 nullával volt több a végén. A tudósok szerint egy ennyire sűrű valamiben még az idő sem úgy működött, mint ahogy mi ahhoz hozzá vagyunk szokva: az ok-okozatiság helyett a valószínűség volt uralkodó.
Az általuk felállított paradigma nem írja felül a jelenlegi elméleteket, inkább kiegészítésül szolgál – pontosabban annyiban mégis, hogy ősrobbanás helyett egy “ősvisszapattanást” teoretizál.