Tudomány

Ilyen egy marhajó DNS-teszt

Francia tudósok szerint a szarvasmarhák génjeiből kiderül, hogy a tányérra kerülő hús finom lesz vagy sem.

A tehenekkel – már étkezési szempontból – az a legnagyobb gond, hogy az egyik nagyjából ugyanúgy néz ki, mint a másik. S bár a tenyésztők és hentesek nyilván értik a dolgukat, amíg a marhát fel nem vágjuk, addig igazából nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy finom steak vagy rágós falat lesz a vége.

Nos, a francia Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet tudósai szerint vége a találgatásoknak. A kutatók 3000 olyan gént vettek górcső alá, melyeknek közük van az izmok biológiájához, hogy megállapítsák, melyek határozzák meg a hús ízét, állagát és szaftosságát. Ezek után egy olyan DNS-chipet hoztak létre, amely egy minta alapján képes leszűrni, hogy a fontos gének jelen vannak-e, vagyis az adott marha steakként is megállja-e a helyét.

A chip eredményeit – csak, hogy biztosra menjenek – összevetették “ízszakértők” véleményével, és úgy tűnik, hogy a gép működik. A tudósok ezen felbuzdulva továbbfejlesztenék az eszközt, ugyanis jelenleg csak egy maroknyi genetikai markert vizsgál, és csak egy meghatározott fajta marhánál használható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik