Tudomány

A nagymama a hosszú élet titka

nagymama-unokák (nagyszülők, unoka, )
nagymama-unokák (nagyszülők, unoka, )

Kutatók egy része bizonyítottnak látja, hogy a nagymamák megjelenésének köszönhető, hogy az emberiség átlagosan sokkal tovább él, mint evolúciós rokonsága.

Az elmélet – röviden összefoglalva – úgy szól, hogy az ősidőkben az emberiség közös ősi anyjai egyszerre legfeljebb egy-két utódot tudtak gondozni, az önfenntartáshoz szükséges képességek elsajátítása az átlagos élethossz arányában sokkal több időt vett igénybe.

Igen ám, de néhány nőstény – genetikai véletlen és/vagy isteni közbeavatkozás miatt – túlélte a fogamzóképes korát, s mivel saját porontyait már nem kellett nevelgetnie, besegített az unokák gondozásába. Ezzel az aktuális anyák válláról vett le némi terhet, akik ezáltal lehetőséget kaptak az átlagosnál több utód nemzésére – ami egyúttal azt is jelentette, hogy nagyobb eséllyel öröklődött tovább a nagymama hosszú életéért felelős gén, ami később újabb nagymamákat és még több (genetikailag hosszabb életű) unokát eredményezett.

Ez az elmélet mindeddig nem volt általánosan elfogadott. Számos tudós, bár érdekesnek tartotta, mégsem tudta elfogadni a tudományos igényű bizonyítottság hiánya miatt. A Utah-i Egyetem kutatóinak azonban számítógépes szimulációkkal sikerült alátámasztaniuk, hogy a „nagymama-hatás” viszonylag gyenge jelenléte mellett is 24-60 ezer év alatt 25-ről 49 évre emelkedik az átlagos élethossz – ez egyébként megfelel a vadászó-gyűjtögető emberközösségek átlagos élettartamának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik