S bár galaxisunk középpontjának közelében természetesen számos csillag kering, a tudósok figyelmét kettő ragadta meg: az egyik az S0-102 katalógusjelű, amely mindössze 11,5 év alatt kerüli meg a fekete lyukat, a másik az S0-2, amelynek 16 évre van szüksége. Ez nagyon rövid időnek számít, tekintettel arra, hogy a régióban egy átlagos csillagnak 60 évre van szüksége egy teljes kerüléshez.
A keringési idők rövidségéből következik, hogy a két csillag nagyon közel van a szupermasszív fekete lyukhoz – annyira közel, hogy végre a gyakorlatban is megfigyelhetőek Einstein elgondolásai. Amennyiben a valóság „egyetért” a relativitáselmélettel, úgy a két csillag Földről érzékelt fényének el kell tolódnia a vörös vagy kék tartományba, ahogy azok közelebb kerülnek a fekete lyukhoz.
Bármi is legyen a végeredmény, a tudósok már annak is örülnek, hogy találtak két olyan csillagot, amelyik ennyire közel jár egy fekete lyukhoz.
A szupermasszív – szupernagy tömegű – fekete lyukak a fekete lyukak legnehezebb ismert képviselői, tömegük százezer-tízmilliárd naptömeg között van.
A legtöbb – ha nem az összes – galaxis magjában ilyen égitest van. Közvetlenül még nem sikerült egyet sem megfigyelni.
Tömegükre a körülöttük keringő anyag – csillagok és csillagközi gáz – keringési sebességéből következtetnek.
Folyamatosan, de nagyon változó intenzitással nyelik el a körülöttük akkréciós korong formájában keringő anyagot.
Napjainkban a galaxisok magjában lévő szupermasszív fekete lyukak nagy része – így Tejútrendszerünké – nyugalmi állapotban van, kevés anyag áramlik beléjük.
Ha a beáramló anyag mennyisége megnövekszik – például két galaxis ütközésekor –, az akkréciós korong felforrósodik, és az energiafelesleg egy részét elektromágneses sugárzás formájában bocsátja ki. Ilyenkor aktív galaxismagról beszélünk.
