Tudomány

Kék Hold lesz augusztusban

Így hívják azokat a naptári helyzeteket, amikor egy hónapban kétszer is van telihold - augusztusban elsején és harmincegyedikén is lesz.

A holdfázisok 29,5 naponként ismétlődnek, és mivel a naptári hónap is megközelítőleg ennyi napból áll, általában havonta csak egyszer van telihold. Előfordul azonban, hogy ugyanabban a hónapban kerül sorra a következő telihold is.

A jelenség általában 2,66-évente ismétlődik, de előfordul, hogy gyakrabban – például 1999-ben három hónap leforgása alatt kétszer fordult elő. Legutóbb 2009 decemberében volt Kék Hold, amikor 2-án és 31-én volt telihold, legközelebb pedig 2015 júliusában várható a jelenség.

Azonban nem mindenütt lesz augusztus a Kék Hold hónapja – Kamcsatkán és Új-Zélandon augusztus második teleholdja “átcsúszik” éjfél utánra, azaz szeptember elsejére, 30-án pedig már a következő telihold “esedékes”, így a világ e térségeiben szeptember lesz a Kék Hold hónapja.

Az is előfordul, hogy a Hold nemcsak elnevezésében, hanem színében is kék – a jelenség erdőtüzek és vulkánkitörések után figyelhető meg, a légkörbe kerülő korom- és hamuszemcsék miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik