Tudomány

Aprócska műhold mentheti meg a Földet

kisbolygó-becsapódás (kisbolygó-becsapódás)
kisbolygó-becsapódás (kisbolygó-becsapódás)

Az Őrszem névre keresztelt magánűrteleszkóp a tervek szerint 2017-től térképezné fel az űrből érkező esetleges kockázatokat.

Bár Bruce Willis épp fővárosunkban dokumentálja, hogy milyen drágán adja az életét – ötödször is -, valószínűleg abból a korból már kiöregedett, hogy fellőjük az űrbe, ha a Földet egy óriási aszteroida fenyegetné. Ugyan egy – az Armageddon című filmben bemutatott – Texas méretű kisbolygót már távolról észrevennénk, az űrkutatás jelen állása szerint a kisebb aszteroidákról egyszerűen nincs fogalmunk.

Persze a becsapódások viszonylag rendszeresnek mondhatóak, s amíg a beérkező “űrkavicsok” nem túl nagyok, egyszerűen (és roppant látványosan) elégnek a légkörben. A problémák ott kezdődnek, hogy a NASA jelenleg csak a 800 méternél nagyobb átmérőjű aszteroidákat figyeli (ilyenből is “csak” tízezerről tud), viszont már egy jól irányzott, 60 méter átmérőjű űrszikla is képes lehet eltüntetni egy várost a Föld színéről.

Éppen ezért tartja roppant fontosnak az asztronauták és űrmérnökök által alapított, a kis herceg bolygójáról elnevezett B612 Alapítvány, hogy minél előbb minél több űrobjektumról tudomást szerezzünk – függetlenül azok méretétől. Ezt a célt a Sentinel (Őrszem) nevű űrteleszkóppal szeretnék elérni.

A tervek szerint a 200 millió dolláros (nagyjából 45 milliárd forintos) költségvetésű műholdat 2017-ben lőnék fel, amely Nap körüli pályára állva venné észre az 50 méteres átmérőnél nagyobb tárgyakat. A nagyjából 7,5 méteres űrteleszkóp HD kameráival és kisebb érzékelőivel óránként 165 négyzetfokos területet képes lefedni, s bár nem túl nagy, a jelenlegi technológiákkal szembeni legnagyobb előnye épp az, hogy egyetlen feladata az aszteroidák megfigyelése.

A fejlesztők elmondása szerint már az első hónapban 16 ezer új aszteroidáról fogunk tudni, de ha minden jól megy, 5,5 éves küldetése során a Sentinelnek sikerül feltérképeznie a jelenleg feltételezett űrsziklák 98 százalékát, ami számszerűsítve félmilliónál is többet jelent.

Persze az Őrszem csupán észlelni képes az esetleges veszélyeket, az elhárítás már más lapra tartozik – az is lehet, hogy mégis szolgálatba kell állítsuk Bruce-t -, azonban a B612 Alapítványnak abban igaza van, hogy a probléma megoldásához először magáról a problémáról kell tudnunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik