Tudomány

Magyar lány is dolgozik az első közösségi műholdon

űrfelvétel a földről (űrfelvétel)
űrfelvétel a földről (űrfelvétel)

A műhold attól közösségi, hogy az online szerveződő közösség tagjai fejlesztik és dobják rá össze a pénzt - a felküldést már a "profikra" bízzák.

Az ArduSat névre hallgató nanoműhold ugyanazt a CubeSat standardot követi, mint a februárban pályára állt MaSat-1, azonban az elvégzendő tudományos munka mellett azt is bizonyítaná, hogy az űrkutatás a hétköznapi emberek számára is elérhető.

A projektet elindító csapat tagjai Peter Platzer, részecskefizikus, Joel Spark és Jeroen Cappaert űrmérnökök, szívünkhöz legközelebb azonban a gazdálkodással és piackutatással foglalkozó Kovács Réka áll, aki jelenleg a NASA Ames Research Centerében végzi szakmai gyakorlatát.

A közösségi megvalósítás jegyében a világ első nyílt forrású műholdjának létrehozásához szükséges 35 ezer dollárt (nagyjából nyolcmillió forintot) a KickStarter közösségi finanszírozási rendszeren gyűjtik, ráadásul nem kevés sikerrel. Néhány nap alatt már 193-an összedobtak rá 32 181 dollárt, vagyis a költségvetési minimumhoz már nem sok hiányzik.

A projekt támogatói természetesen hozzáférést kapnak az ArduSathoz, és a jelenleg elérhető megoldásoknál nagyságrendekkel olcsóbban végezhetnek méréseket és kísérleteket, folytathatnak tudományos vagy akár művészeti projekteket az űrben.

Azok, akik 10-300 dollár közötti adománnyal támogatják a projektet, saját fényképeket készíthetnek az űrben, illetve személyes üzenetet küldhetünk a műholdon keresztül; az 500 dollár fölötti szponzorok már saját kísérleteket is futtathatnak; míg az 1500 dollár fölötti támogatás már a műhold összes műszeréhez és az azok által mért adatokhoz biztosít hozzáférést, ráadásul a kísérletekre felkészülést segítői, teljes műholdfejlesztői felszerelés is jár hozzá. Ez a lehetőség különösen alkalmas lehet iskolák és kutatóintézetek számára, hogy viszonylag kis költséggel végezhessenek saját kutatást vagy hozzájuthassanak más munkájukhoz szükséges egyedi adatokhoz

Az ArduSat úgynevezett másodlagos teherként juthat fel az űrbe: a NASA és az Európai Űrügynökség is rendszeresen hirdet lehetőséget rakéták fel nem használt terében hasonló méretű műholdak űrbe juttatására. A műholdon 25 műszer fér el, s bár az már biztos, hogy lesz a radioaktivitást mérő Geiger-Müller-számláló és a fényt elemző spektrométer, a csapat várja a további ötleteket és javaslatokat a felszerelés kiegészítéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik