A magyarul éjszakai világító felhő vagy poláris mezoszférikus felhő néven futó optikai jelenség – mint ahogy az nevében is benne van – világít, és a mezoszférában, 85 kilométerrel a Föld felszíne felett keletkezik. Az éjszakai égboltot kék kacsokkal elborító, gyöngyházszínű felhő természetesen nem magától világít, a Nap utolsó sugarait törik meg ilyen gyönyörűen a mezoszféra jégkristályai.
(Fotó: Brian Whittaker)
Ezek a felhők amilyen szépek, olyan titokzatosak – az amerikai űrügynökség közleménye szerint eredetüket egyesek a meteoritok porával, mások a rakéták által kibocsátott gázokkal, míg megint mások a globális klímaváltozással hozzák összefüggésbe. A tanácstalanságot az okozza, hogy a mezoszféra a Szaharánál is százmilliószor szárazabb, így a szükséges jégkristályok keletkezése roppant titokzatos folyamat.
Ahogy a sarki fényt, úgy bolygónk legmagasabban képződő felhőjét is látták már az egyenlítőhöz közelebb – tapasztalatok szerint itthon június közepétől augusztus elejéig van esély megcsodálni – elsősorban mégis az északi és déli félteke 50° és 70° szélességi fokai között szeret megjelenni. Megfigyeléséhez naplemente után fél-egy órával nyugatra kell tekinteni, mikor a Nap már 6-16 fokkal a horizont alá bukott. (A hajnali ébredők természetesen napkelte előtt is próbálkozhatnak, de akkor persze keleti irányban.)