Tudomány

A rossz fogmosás rákhoz vezethet?

fogmosás (fogmosás)
fogmosás (fogmosás)

Svéd kutatók szerint a szegényes szájhigiénia növelheti a rákos megbetegedés miatti korai halálozás kockázatát.

Az 1985 és 2009 között, 1390 ember bevonásával készült megfigyeléses tanulmány eredményei szerint összefüggés mutatkozik a dentális plakk – a szájüregben található kemény felszíneken kialakuló, baktériumokat tartalmazó biohártya – megnövekedett mennyisége és a rák miatti korai halálozás között.

A kutatás kezdetén a résztvevők mindegyikét kikérdezték az olyan életmódbeli, egészségügyi tényezőkről, amelyek növelhetik a rák kialakulásának kockázatát, és kiértékelték a szájhigiéniájukat is. Huszonnégy év elteltével a résztvevők közül 58-an haltak meg, 35-en rákos megbetegedés következtében – érdekes módon az elhunyt pácienseknél jóval magasabb volt a dentális plakk mennyisége, mint a “túlélőknél”.

A résztvevő nőknél 61, a férfiaknál pedig 60 év volt az átlagos halálozási életkor – a kutatók szerint ez korai, tekintettel arra, hogy a nők várható élettartama ennél 13, a férfiaké pedig 8,5 évvel hosszabb. Közlésük szerint jelenlegi eredményeik azt mutatják, hogy a fogfelszínen és az ínyen hosszú ideig megtelepedő magas baktériumtartalmú lepedék talán szerepet játszhat a karcinogenezisben.

A kutatók egyidejűleg felhívták a figyelmet arra, hogy bár valamilyen összefüggés van, eredményeik nem bizonyítják egyértelműen, hogy a dentális plakk okozná a rákos megbetegedést, vagy közvetlenül hozzájárulna annak kialakulásához. Véleményük szerint további tanulmányokra van szükség az általuk megfigyelt összefüggés alátámasztása érdekében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik