Tudomány

Feltalálták az unalmas marihuánát

Sikerült kizárólag orvosi célra használható kannabisz növényt termeszteni, amely a fájdalmat ugyan csillapítja, de nem dobja fel az embert.

A növény ugyanúgy néz ki, mint a régi, olyan az illata és íze is, de nem váltja ki mindazokat az érzéseket, amelyeket általában a marihuána szívásához szokás kötni – ezek ugyanis a THC, a tetrahidrocannabinol nevű vegyület hatásához fűződnek. A növényt kifejlesztő izraeli cég elmondása szerint az első kipróbálók azonnal érezték a különbséget – mivel placebóra gyanakodtak, megpróbálták visszakövetelni a pénzüket.

Míg a THC mennyiségét csökkentették, addig egy másik hatóanyag, a CBD (cannabidiol) szintjét növelték az új növényben. Ez az az anyag, amelyről korábban már kimutatták, hogy enyhíti az előrehaladott cukorbetegek fájdalmait, és többféle pszichiátriai zavar esetében is könnyít az érintettek szenvedésein.

A tesztekben az új növény alkalmazói teljesen józanok maradtak, és nem jelentkezett náluk evési kényszer sem, ami megszokott jelenség a marihuána használóinál.

Izraelben a jogszabályok csak orvosi célra engedélyezik a marihuánát, így ezt az innovációt is csak ilyen céllal tesztelhetik. Az Izraeli Rákszövetség és a Sheba Orvosi Központ adatai szerint közel hatezer, különböző betegségekben szenvedő izraelinek engedélyezték eddig az orvosi marihuána alkalmazását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik