Tudomány

Filmcsillagot csempésztek az űrbe

James Doohan (James Doohan, star trek, )
James Doohan (James Doohan, star trek, )

Négy évtizeden át játszotta az űrmérnököt - most tényleg a csillagok között térhet végső nyugalomra a Star Trek sorozat Scottyja.

James Doohan – avagy sorozatbeli nevén Montgomery “Scotty” Scott – az első Star Trek sorozat skót főgépésze, aki minden egyes űrkatasztrófánál kijelentette, hogy Kirk kapitány legalábbis a lehetetlent kéri tőle, az epizód végére azonban MacGyvert megszégyenítő leleményességgel oldotta meg a helyzetet.


(Fotó: AP)

A világsikerű franchise megálmodója, Gene Roddenberry a próbafelvételek után ki akarta vágni a mérnököt a történetből, egyedül Doohan ügynökének közbenjárása miatt maradhatott mégis. Mivel a karakter nem volt rendesen kitalálva, Doohanre bízták, mit kezd vele – ő pedig számos akcentus kipróbálása után a skót mellett döntött. Sőt, Scotty a Montgomery nevet a színész anyai nagyapja, James Montgomery tiszteletére kapta.

A színész 2005-ben hunyt el, utolsó kívánsága pedig az volt, hogy földi maradványait küldjék az űrbe. Mindeddig erre nem volt lehetőség, most azonban a kedden útnak indult Dragon állítólag Scotty hamvait is az űrbe repítette.

A Mashable rákérdezett a magánűrhajót létrehozó SpaceX vezérigazgatójánál, a PayPalt is megalapító Elon Musknál, aki meg se próbált tagadni. “Számos ember hamvait szállítjuk, és úgy tudom, Scotty is köztük van.

A többi “utas” kilétét azonban nem árulta el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik