Tech

Milliókat érő Star Trek-kütyü

A tízmillió dollárral járó X-díj üti annak a markát, aki kifejleszti a Star Trekből ismert trikordert, vagyis egy olyan készüléket, ami vezetékek nélkül képes betegségeket diagnosztizálni.


Spock nyilván azért szomorú, mert neki csak a régebbi modellből jutott

A lehetetlennek tűnő tudományos felfedezéseket támogató legújabb X-díjat a Las Vegasban zajló Consumer Electronics Show keretei között hirdették meg csütörtökön.

A versenykiírás szerint a pályázóknak nagyjából a Star Trek című sorozatban megismert trikorder valóságban is működőképes változatát kell kifejleszteniük. A győztes kütyütől azt várják el, hogy a lehető legpontosabban diagnosztizáljon legalább 15 különböző betegséget 30 páciensnél, és lehetőleg ne nyomjon többet 2,2 kilónál.

 

Volt már szó a megvalósult Star Trek-kütyükről, a Nokia még a kommunikátor működő verzióját is létrehozta, úgyhogy valóban épp itt az ideje, hogy az először 1966-ban bemutatott trikorder is valósággá váljon.

Persze már most is léteznek olyan berendezések, amelyek egy betegség kémiai jeleinek érzékelésével segítik a diagnózis felállítását, azonban az igazi kihívást az jelenti, hogy a szükséges technológiákat egyetlen, trikoder méretű szerkentyűbe sűrítsék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.