Tudomány

Fordítva éreznek a balkezesek

A felfedezés akár a mentális betegségek kezelésének újragondolását is eredményezheti.

Hamisnak bizonyulhat a pszichológusok azon feltételezése, hogy az érzelmek ugyanúgy kerültek elrendezésre minden emberi agyban – legalábbis erre utalhat a New York-i New School for Social Research munkatársainak nemrég megjelent kutatása. Elektroenkefalográfiás (EEG) vizsgálataikban a motiváció során fellépő idegi tevékenységet vették górcső alá.

A tudomány az elmúlt évtizedekben azt feltételezte, hogy a közelítő motivációt – valamilyen fizikai vagy lelki célhoz történő közelítést – elsősorban a bal agyfélteke, míg a megelőző motivációt a elsősorban a jobb agyfélteke dolgozza fel.

S bár az amerikai kutatók vizsgálatai során a jobbkezesek agya épp úgy működött, ahogy azt elvárták, a balkezesek eredményei meglepőnek bizonyultak, hiszen pont fordítva működtek. Daniel Casasanto, a kutatók egyike a Medical Dailynek ezt azzal magyarázta, hogy motiváció működéséért felelős idegpályák valószínűleg valahogy kapcsolódnak a kézmozgást irányító idegpályákhoz. “Az érzelmek ráépülhettek a mozgás idegpályáira az evolúció során.

S bár a jelenlegi kutatás témája terjedelmében viszonylag korlátozott, amennyiben későbbi kísérletek alátámasztják a hipotézist, az elme gyógyításában jelentős változások várhatóak. Elég arra gondolni, hogy egyes kezelések bizonyos agyterületeket céloznak meg – ez pedig a balkezeseknél jobb esetben hatástalan, rosszabb esetben akár kártékony is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik