Tudomány

Ünnepi menü: elefánt húsa, velőscsontja

Eddig kételkedtek benne, de most beigazolódni látszik, hogy az ősember - ha már egyszer levadászta - megette az őselefántot.

Elefántok húsát ették és csontjaikból velőt szopogattak azok az emberek, akik a középső kőkorszak (127 ezer-40 ezer éve) idején a Manzanares folyó közelében, a mai Madrid környékén éltek – olvasható a ScienceDaily.com című online tudományos magazinban.Egy spanyol kutatás mutatta ki ütögetés és vágás nyomait egy, a területen talált elefánt csontjain.

Mivel a történelem előtti időkben a vadászat idő- és energiaigényes feladat volt, ha egy elefántot tudott elfogni, az őskori ember kihasználta minden porcikáját a zsákmánynak. A 84 ezer éve Madrid területén élő emberek nemcsak a vastagbőrű húsát, hanem a csontvelejét is elfogyasztották.

Mostanáig a tudományos élet kételkedett ebben, mivel eddig nem találtak ezt bizonyító csontmaradványokat. A most megtalált csontok a palaeoloxodon nemhez tartozó őselefántokéi voltak. A kutatók a hús eltávolításakor keletkezett vágásnyomokat, valamint annak felnyitásakor keletkezett ütésnyomokat találtak rajtuk. Ez az első elefántlelet ilyen nyomokkal.

A madridi Computense Egyetem, a madridi Afrikai Emberi Evolúciós Intézet és az Emberi Evolúció Spanyol Nemzeti Intézete által végzett közös feltárásnál 82 csontmaradványt, 754 eszközt találtak a Manzanares folyó partján. A kutatók eredményeiket a Journal of Archeological Science című folyóiratban publikálták.

A vastagbőrűeket nemcsak elejteni, elfogyasztani sem könnyű. Az elejtett prédából – legyen a vadász ember vagy más ragadozó – elsőként a belső szerveket fogyasztották el. A mostani leletek segítenek a kutatóknak, hogy megállapítsák, ki foglalt helyet elsőként “a lakomán” és hogy vajon az emberek megölték-e az elefántot vagy csak a tetemet találták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik