Tudomány

Fogainkban rejlik a csoda

Magyar kutatók megállapították, hogy a fogbélben található őssejtek alakalmasak lehetnek a gerincsérülések gyógyítására.

A fogbélben található őssejtek biztonságosabbak és hatékonyabban alkalmazhatók idegsejtek pótlására, mint a máshonnan nyert őssejtek. A jelenleg folyó kísérletek pedig azt mutatják, alkalmasak lehetnek például gerincsérülések gyógyítására – számolt be a vizsgálatok eddigi eredményeiről dr. Varga Gábor, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Orálbiológiai Tanszékének vezetője.

A fogbélben vannak olyan sejtek, amelyekből kémcsőben különböző típusú szöveteket lehet létrehozni, például fogat építő vagy idegsejteket. A dr. Varga Gábor vezette kutatócsoport először arra volt kíváncsi, hogy a fogbélből kinyert sejtek képesek-e az élő szervezetben megmaradni. A kutatók agysérült patkányokon bizonyították, hogy ezek a sejtek az agyba juttatva képesek beépülni és megőrzik idegsejt-tulajdonságaikat.

Ezután megvizsgálták, hogy miként alkalmazhatók ezek a sejtek a gerincvelő sérülése esetén.

„A gyógyulás sokkal inkább kézzelfogható és követhető az ilyen sérüléseknél, s a későbbi emberi felhasználás is reálisabb ezen a területen” – hangsúlyozta dr. Varga Gábor.

A fogeredetű őssejtek hatásait egyelőre még csak állatkísérletekben vizsgálják a kutatók, de reményeik szerint, akár már öt éven belül elkezdődhetnek a humán vizsgálatok is – derül ki a Semmelweis Egyetem közleményéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik