Az első egy relief, amely Törökországban, az ókori Halikarnasszosz (mai Bodrum) feltárása során került napvilágra: két női gladiátor párharcát ábrázolja, a dombormű jelenleg a British Múzeum gyűjteményében található.
A női gladiátorok párviadalát Septimus Severus római császár tiltotta be Kr.u. 200-ban, és az ókori szerzők műveiben is csupán néhány utalás történik rájuk.
Korunk női gladiátorai inkább énekelnek
A Hamburgban őrzött szobrocska egy mindössze ágyékkötőt viselő hosszú hajú nőt ábrázol, bal térdén kötéssel. Kezét a magasba emeli, amelyben Alfonso Manas, a Granadai Egyetem kutatója szerint a gladiátorok rövid, ívelt pengéjű vágókardját, a sicát tartja. “Ez a győztes gladiátorok szokásos tisztelgése a nézők előtt. A szobor tekintetét a földre, a legyőzött ellenfélre szegezi” – véli a spanyol kutató, hozzátéve: a realisztikus ábrázolásból ítélve egy hús-vér személyt jelenít meg a szobor, egy olyan nőt, aki valóban harcolt.
Korábban a kutatók úgy vélték, hogy a szobrocska női atlétát ábrázol, kezében sztrigilisszel. Ez a görög atléták által használt, erősen ívelt, hosszúkás, peremes bronzkanál a meztelen testre felvitt felesleges olaj lekaparására szolgált. Manas viszont ezt megkérdőjelezi: miért emelné magasba a “kaparókanalat” az atléta, miközben “kitartóan” a földet bámulja? Ráadásul a római női atléták sohasem léptek félmeztelenül a porondra – legalább “bikinit” viseltek, vagy rövid tunikát, és “legfeljebb” egyik mellük volt fedetlen. A gladiátorok ugyanakkor rabszolgák voltak, vagy a legalsóbb társadalmi osztályhoz tartoztak, így félmeztelen ábrázolásuk alacsony szociális státuszukat is demonstrálta.
(Fotó: University of Granada / Alfonso Manas)
