Persze nem ez az első eset, hogy különböző bálnafajok fehér példányait megfigyelték, azonban az orkák közül eddig csak fiatal albínókat ismertek, köztük egyet, amely ritka genetikai betegségben egy kanadai akváriumban pusztult el 1972-ben.
Ezzel szemben a moszkvai és szentpétervári tudósok szerint a teljesen fehér kardszárnyú delfin egészségesnek tűnik és normális életvitelt folytat.
Erich Hoyt, a mostani kamcsatkai kutatóexpedíció egyik vezetője, a bálnák és delfinek megőrzésére alakult szervezet, a WDCS munkatársa a BBC-nek nyilatkozott. “Korábban két másik fehér orkát is láttunk Oroszországban, de azok fiatalok voltak, ez az első alkalom, hogy kifejlett, felnőtt egyedet figyeltünk meg.” Becslésük szerint az állat legalább 16 éves lehet – uszonya töredezettsége arra utal, hogy ennél esetleg még idősebb is -, hátúszójának hossza elérte a két métert.
Az orkák 15 éves koruk körül érik el a teljes kifejlettséget, a hímek akár 50-60 évig is elélhetnek, de gyakoribb a 30 év körüli élettartam. “Jéghegy teljesen szocializáltnak tűnik. Tudjuk, hogy ezek a halevő orkák egész életükben anyjuk közelében maradnak, és amennyire meg tudtuk figyelni, közvetlenül anyja mögött úszott, vélhetően testvérei társaságában” – magyarázta Hoyt.
A szokatlan pigmentáció oka nem ismert. A fogságban tartott kanadai fehér orka egy albinizmust okozó ritka genetikai rendellenességben szenvedett.
Egyes kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy megkísérelnek biopsziával genetikai mintát venni Jéghegytől, mások azonban inkább megfigyelését javasolják, hogy megismerjék viselkedését és testi jellegzetességeit.