Tudomány

Csokival a karcsúságért

Egy új tanulmány szerint a csokoládé fogyasztása segíthet megőrizni a karcsú vonalakat - a kulcs a rendszerességben rejlik.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a csoki a szív védőszentje, jó a leégés ellen, ráadásul kedvesebbek is vagyunk tőle, azonban a legújabb eredmények szerint azok, akik hetente több alkalommal fogyasztanak csokoládét, átlagosan vékonyabbak, mint azok, akik csak alkalmanként engednek az édes csábításnak.

A kutatók úgy vélik, hogy a magas kalóriatartalom ellenére a csokoládé olyan összetevőket is tartalmaz, amelyek inkább a súlyvesztésnek, mintsem a zsírszintézisnek kedveznek. A tanulmány szerint a megnövekedett kalóriabevitel ellenére a rendszeres csokoládéfogyasztás alacsonyabb testtömegindex-értékekkel párosult – ez az összefüggés egyébként akkor is megmaradt, amikor a résztvevők fizikai aktivitásához hasonló tényezőket is számításba vettek.

A San Diegó-i Kalifornia Egyetemen dolgozó Beatrice Golomb, a tanulmány vezetője a BBC-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az eredmények “azt sugallják, nem csupán a bevitt kalóriák mennyisége, hanem az összetétele is jelentősen befolyásolja, hogy végül milyen hatással lesz az ember súlyára“.

Golomb és kollégái az emberek statisztikai eredményeit egereken tesztelték, és azt feltételezik, a katekin nevű antioxidánsok segíthetik a sovány izomtömeg épülését és a súlyvesztést. A tizenöt napon keresztül – az étcsokoládéban található – epikatekinnel táplált egerek megnövekedett fizikai aktivitást és megváltozott izomösszetételt mutattak. A szakemberek szerint klinikai vizsgálatokra lesz szükség annak bizonyítására, hogy a jótékony hatás az emberek esetében is fennáll. A végső bizonyítékok megszerzéséig a kutatók azonban óva intenek mindenkit az otthoni csokoládéautomata beszerelésétől, mivel az édesség gyakran túl sok cukrot és zsírt tartalmaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik