Tudomány

A depresszióval játszanak a vegetáriánusok

Tudományosan bizonyították, hogy a vörös hús boldoggá tesz - egy új kutatás szerint kerülése növeli a depresszió kockázatát.

Az ausztráliai Deakin Egyetem munkatársai által készített tanulmány szerint – bár a vizsgálatba bevont személyek kizárólag nők voltak – azoknál az emberek, akik kerülik a vörös húsok fogyasztását, kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki súlyos depresszív zavar, vagyis klinikai depresszió.

Felice Jacka professzor, a kutatók egyike a Daily Telegraphnak nyilatkozott az eredményekkel kapcsolatban. “A vörös hús fogyasztásának mértéke és a mentális egészség közötti összefüggés még akkor is fennállt, mikor figyelembe vettük a nők egyéb étkezési szokásait, társadalmi-gazdasági helyzetét, súlyát, korát, fizikai aktivitását.

A legmeglepőbb azonban az, hogy az összefüggés kizárólag a vörös húsra vonatkozik, az egyéb fehérjék (csirke, disznó, hal vagy növényi alapú proteinek) nem játszottak szerepet – vagyis a megállapítás nem csupán a vegetáriánusoknak figyelmeztetés.

Persze a vörös hús túlzott fogyasztása sem ajánlott, hiszen korábbi kutatások már bizonyították, hogy ez növeli a veserák, egyéb emésztőszervi daganatos-, és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Szakemberek szerint a maximális ajánlott mennyiség naponta 4-5 dkg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik