Belföld

Húsbavágó lesz a hús ára

A baromfihús, a tojás és a disznóhús is drágul az idén.

10 százalékkal nőhet a baromfi ára

Két lépcsőben, mintegy 10 százalékkal drágulhat a baromfihús a Baromfi Terméktanács igazgatója, Csorbai Attila szerint. Az áremelkedés a kialakult keresleti piac és a költségek növekedése miatt is borítékolható. A hosszú tél miatt Európa-szerte kifogytak a készletek. A hideg miatt a csirketermelők fűtési költségei is emelkedtek, ami szintén árfelhajtó hatású. Magyarországon sincsenek jelentős készletek, de ez nem jelenti azt, hogy kifogyna az üzletekből a baromfihús – mondta Csorbai Attila. Már csak azért sem, mert csirkehúsból többet termelünk, mint amennyit a magyar piac fel tud venni – 40 százalék megy exportra.


Fotó: MTI / Balázs Attila

A magyar árakat az energia- és üzemanyagárak emelkedése és a bérköltségek növekedése is felfelé nyomja. Magyarországon a termelők nagy része képes lesz megfelelni az uniós elvárásoknak (a 160 legnagyobb termelő biztosan), de lesznek olyanok is, akik forráshiány miatt kénytelenek lesznek feladni tevékenységüket – tette hozzá. Az árak csökkenése nem várható, és becslése szerint fél évig is eltarthat, amíg a kínálat és a kereslet ismét összhangba kerül Európában. Érdekességként megemlítette, hogy a fizetőképes észak-afrikai piacokra is sokat exportálnak mostanában az európai kereskedők, ami szintén szűkíti az európai kínálatot.

50 forint lehet a tojás

Komoly áremelkedés lehet a tojásnál is, a darabonkénti 50 forint sem kizárható – tudtuk meg. A költségnövekedésnél jelentős tényező az is, hogy EU-s előírás szerint legkésőbb az év feléig minden termelőnek le kell cserélnie a ketreceket, s ez nemcsak Magyarországon probléma. 14-15 uniós országban nem tudtak ennek leget tenni, köztük a legnagyobb lengyel, olasz és spanyol csirkefarmokon sem. Ez pedig hatással van a hazai piacra is, mivel tojásból jelentős mennyiség kerül importból a hazai üzletek polcaira. Egész évben magasak lehetnek az árak, ami a tojásfogyasztás csökkenéséhez is vezethet – valószínűsítette Csorbai Attila.


Fotó: MTI / Mészáros János

A sertéshús is drágul

Konkrét számokat nem tudtunk meg a Hússzövetség elnökétől, de azért amit mondott, abból lehet rá következtetni, mennyivel is kell az idén többet fizetnünk a disznóhúsért. Éder Tamás elmondta, tavaly az élő sertés ára mintegy 30 százalékkal emelkedett, főleg a harmadik-negyedik negyedévben. Ennek oka egyrészt az, hogy nőtt a sertés ára az EU-ban mindenhol, másrészt pedig az, hogy gyengült a forint az euróval szemben. Utóbbi tényező azért kavar be a disznóhús árába, mert a rendszerváltás után jelentősen lecsökkent (5 millióról 3 millióra) a hazai sertésállomány, így a feldolgozás alapanyagigényének harmadrészét importból szerezzük be.


Fotó: MTI / Németh György

A magyar sertés ára együtt mozog az európai árakkal, hisz a hazai termelők nem adják itthon olcsóbban az állatot, amikor eladhatnák azt a környező országok piacain Az élő állat árában végbement emelkedés lassan a húsok, illetve a hústermékek árában is megjelenik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik