Tudomány

Brutális hely a naprendszer

Japán tudósok szerint a világűr mégsem olyan békés és üres, mint ahogy azt eddig gondoltuk.

A Hayabusa űrszondát még 2003-ban indították el, hogy az Itokawa elnevezésű kisbolygó felszínéről anyagmintát gyűjtsön. A misszió szó szerint hiánypótlónak volt mondható, hiszen a meteoritok felszíne gyakorlatilag megsemmisül, mikor a Föld légkörében felizzik. A küldetés szerencsére sikeres volt, az űrszonda még 2010-ben visszatért, azonban az elemzés eredményeiről a kutatók csak most számoltak be.

Az Okayamai Egyetem kutatói az “űrporszemeket” – melyek legkisebbike nem nagyobb a méter milliomod részénél – még apróbb szeletekre vágták, hogy elektronmikroszkóp alatt vegyék szemügyre.

Az apró, de érzékelhető becsapódási nyomokból, durva élekből, helyenként megolvadt felszínekből arra következtettek, hogy a naprendszer egy roppant erőszakos hely, ugyanis ezek folyamatos ütközésekről árulkodnak, melyek becsült sebessége eléri az óránkénti 18-36 ezer kilométert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik