Tudomány

Alvással a rettegett kór ellen?

A memóriáját kockáztatja, aki fiatalon nem tölt elég időt alvással.

Azt, hogy az alvás jó dolog, a legtöbben valószínűleg olyan korábbi kutatások nélkül is tudtuk, melyek szerint gyógyhatású és az emlékezést is erősíti.

Azonban rossz hírünk van azok számára, akik bár szeretnek aludni, nem tartják elengedhetetlennek, ezért épp az álommal töltött időből áldoznak be valamennyit, hogy mindenre jusson idejük.

A Washington Orvostudományi Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a korai felnőttkor alváshiánya összefüggésben áll az idősebb korban jelentkező memóriagondokkal.

A New Scientistnek nyilatkozó dr. Yo-El Ju szerint a nem megfelelő alvásnak úgy tűnik, hogy köze van az Alzheimer-kórhoz köthető amiloid plakkok megjelenéséhez. “További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, miért történik mindez, és hogy az alvásban bekövetkező változások által előrejelezhető-e az értelmi hanyatlás.

Persze nemcsak az ágyban töltött idő, hanem az alvás minősége is meghatározó: azok, akik az alvásvizsgálatoknál óránként ötnél többször ébredtek fel vagy az idő 85 százalékánál kevesebbet töltöttek konkrét alvással, sokkal nagyobb valószínűséggel rendelkeztek az Alzheimer-kór korai jeleivel. Dr. Ju szerint a tanulmányuk alapozó munkaként szolgálhat olyan kutatások számára, melyek az alvást kezelésként próbálnák ki az Alzheimer-kór megelőzésére vagy elodázására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik