Tudomány

Kevesebb bolygót kutat a NASA

Pénzügyi okokból korlátozhatja bolygókutatási programját a NASA - a lefaragások egyértelmű vesztese a Mars-kutatás lehet.

Az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala másfél milliárd dolláros bolygókutatási büdzséjét 300 millió dollárral lesz kénytelen csökkenteni, ebből 200 millió dollárral “részesedik” a vörös bolygó. A Mars-kutatások jelenlegi költségvetése 581,7 millió dollár.

A NASA két, neve elhallgatását kérő tudósa szerint a költségvetési megszorítások ellenére némely Mars-projekt folytatódik, bár a NASA visszaléphet az Európai Űrügynökséggel közösen tervezett két marsi küldetéstől, amelyek közül az első 2016-ban, a másik 2018-ban indulna a vörös bolygóra, s amelyekben a NASA részesedése 1,4 milliárd dollár lenne.

David Weaver, a NASA szóvivője arra mutatott rá, hogy más kormányszervhez hasonlóan a NASA is kemény döntésekre kényszerül, ugyanakkor újraértékelik a már megkezdett kutatásokat a Marson, hogy a maximumot hozzák ki ezekből a projektekből.

A NASA tudományos költségvetésének egyik legnagyobb “fekete lyuka” a Hubble utódának szánt James Webb űrteleszkóp, amely ugyan százszor hatékonyabb lesz, mint elődje, de a legújabb számítások szerint 8 milliárd dollárba kerül a megépítése – az eredeti költségvetés “csak” 5,3 milliárd dollár volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik