Tudomány

A neandervölgyiek negyedmillió éve már festettek

A tudósok azt még nem tudják, hogy magukat vagy az élőhelyüket.

Korábban a témában:

A Leideni Egyetem kutatói Maastricht környékén találtak olyan kovakő- és csonttöredékeket, amelyeken a vörös okker nyomait fedezték fel.

A tudósok ugyan nem tudták megállapítani, hogy a festékkel színezett töredékek eredetileg mi célt szolgáltak – lehet, hogy segítségével művészi ábrázolásokat készítettek, lehet, hogy testfestésre szolgált -, de a kutatócsoport abban biztos, hogy nem természetes elszíneződésről van szó, hiszen vörös okker nem található a környéken, hanem több tucat kilométerről kellett a festékanyagot a helyszínre szállítani.

A töredékek korát 200-250 ezer évesre becsülik – a felfedezés azért számít fontosnak, mert az eddigi legkorábbi, a neandervölgyi ember festékhasználatára utaló tárgyak a 60 ezer és 40 ezer évvel ezelőtti időszakból származnak.

Ajánlott videó mutasd mind

Márki-Zay vezet

27,45 százalékos feldolgozottságnál Márki-Zay Péter 53,79 százalékkal vezet a függetlenként induló Dr. Grezsa István ellen Hódmezővásárhelyen, ahol

Borkai Zsolt is szavazott

A feleségével járultak az urnához. Hajrá Győr! 🧡 Közzétette: Borkai Zsolt – 2019. október 13., vasárnap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.