Tudomány

Összetett molekulákkal teli a Plútó felszíne?

Egyre izgalmasabb a tudomány számára a 2006-ban törpebolygóvá minősített égitest, a Naprendszer egykori kilencedik bolygója: a Plútó.

Nemrég a Plútó zord jege alatt rejtőző felszíni óceánok létezésének lehetőségét vetette fel egy tanulmány, most egy jelentés szerint komplex molekulák találhatók a bolygón.

A Délnyugati Kutatóintézet és a Nebraszkai Wesleyan Egyetem csillagászai a Hubble Űrteleszkóp adatait vizsgálták meg, amikor arra jutottak, hogy a Plútó felületén érzékelt az erős ultraibolya sugárzás összetett szénhidrogén- és nitrilmolekulákra utalhat.

A Plútó felületén eddig a metán, szén-monoxid, nitrogén előfordulását tudták kimutatni. A feltételezett molekulák valószínűleg napfény és erős kozmikus sugárzás hatására lépnek kölcsönhatásba egymással.

Az amerikai kutatócsapat bizonyítékot talált a bolygó felszínét mutató ultraibolya spektrum változására is az 1990-es évekre visszamenően.

Az új tanulmány az Astronomical Journal folyóiratban jelentek meg.

A NASA által 2006-ban indított New Horizons Plútószonda 2015-ben érkezik meg a törpebolygó közelébe, akkor pillanthat bele részletesebben az emberiség ebbe a távoli, ismeretlen kis világba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik