Annak ellenére, hogy a „bostoni teadélután” immáron 238 éve történt, az előbb leírt esemény leírva sokkal abszurdabbnak tűnik, mint amekkora történelmi jelentősége van. De mi köze van a teának az Egyesült Államok függetlenségéhez?
Mohikánnak álcázott teapusztítók
Nathaniel Currier litográfiája 1846-ból
Nos, Európa már a 17. században megkedvelte a teát és számos kereskedelmi társaság alakult azért, hogy Indiából és Dél-Kelet-Ázsiából importálja azt. Ezeknek volt egyike a brit Kelet-indiai Társaság, amely 1698-ban megszerezte a tea behozatalának monopóliumát Angliában.
Miután a brit kolóniákon is kereskedelmileg jelentős népszerűségre tett szert a forró ital, az angol parlament 1721-ben törvényt hozott arról, hogy a gyarmatok kizárólag Nagy-Britanniából szerezhetik be a teájukat. Ez azonban akként valósult meg, hogy a Kelet-indiai Társaság árverés útján adta el a gyarmatoknak szállító cégek számára a behozott terméket, akik a megszerzett árut Bostonban, New Yorkban, Philadelphiában és Charlestonban adták tovább a helyi kereskedőknek.
Ennyi áttét mellett nem nehéz kitalálni, hogy a tea az óceán amerikai oldalán sokkal drágább volt, mint az angolon, pedig ott sem volt olcsó, hiszen az importot sújtó 25%-os értékadót kiegészítette egy helyi fogyasztási adó is.
Vámterhek ide, törvények oda, az emberek szeretik ugyanazt a terméket alacsonyabb áron megkapni, feltéve, ha van rá lehetőségük – a holland tengerészek által Angliába és a gyarmatokra csempészett tea pedig ugyanonnan származott és sokkal olcsóbb volt.
Az 1760-as évekre a holland kalózok már olyan mértékű károkat okoztak a Kelet-indiai Társaságnak, hogy a brit parlament 1767-ben törvénykezésbe kezdett: csökkentette az angliai adókat, azonban (a költségvetés egyensúlyának megtartása érdekében) növelte a gyarmatokét.
Ez azonban ismét heves tiltakozási hullámot váltott ki az amerikai telepesek körében. A problémát abban látták, hogy egy olyan parlament dönt őket kötelező jogszabályokról és adókról, melyben semmilyen képviselettel nem rendelkeznek.
Az amerikaiak passzív ellenállásba kezdtek: bojkottálták a „legális” teát, aminek az eladása a töredékére zuhant. Az angolok viszont nem akartak engedni a kolóniai adóból, mivel roppant kényelmesnek tartották azt, hogy ebből finanszírozhatják az ottani kormányzók bérét.
A Kelet-indiai Társaság raktárai tele voltak eladhatatlan teával, ezért a parlament 1773-ban meghozta a Tea Actet (vagyis Tea törvényt), ami a többi között lehetővé tette a Társaság számára, hogy közvetlenül is szállítsanak a gyarmatokra, vagyis képesek legyenek részt venni a csempészek által diktálta árversenyben.
1773 szeptemberében és októberében hét hajó indult az amerikai gyarmatok irányába – 2000 ládában 272 tonnányi teával. Egy hajó odaveszett. New Yorkban, Philadelphiában és Charlestonban megtagadták a rakomány kipakolását és visszafordították a hajókat. Azonban a Bostonba érkező három hajó sikeresen kikötött, mivel az ottani kormányzó nem volt hajlandó engedni a tüntetők akaratának.
A kikötőbe érkező hajók kirakodását az ellenző tömegek meg tudták akadályozni, azonban a helyzet pattanásig feszült: a hajóskapitány nem akart adót fizetni, a kormányzó nem akarta fizetés nélkül elengedni, a tüntetők pedig nem engedték, hogy az adó tárgyát képező tearakomány a dokkokra jusson.
1773. december 16-ra már hétezer fős tömeg protestált, és amíg a legtöbben továbbra is civilizált úton kívánták megoldani a helyzetet, az éjszaka leple alatt 30-130 fős, helyenként mohikán indiánnak álcázott férfi megrohamozta a három hajót, majd 342 ládányi teát a tengerbe szórt.
A britek válasza roppant kemény volt. 1774-ben kizárták Bostont a kereskedésből, mire az amerikaiak további tüntetésekkel válaszoltak, melyek végső soron az Első Kontinentális Kongresszus összehívását eredményezték. Az amerikaiak kezdeti próbálkozásai ellenére a diplomáciai viszonyok nem javultak. Az angol makacsságra végül az 1775. április 19-én kitört függetlenségi háború volt a válasz.
Az angolok már 1775-ben, majd 1778-ban is az amerikai gyarmatok megnyugtatását szolgáló törvényeket hoztak, visszavontak számos korábban elrendelt adót, a forradalom azonban megállíthatatlannak bizonyult.
